Issovits Balett Iskola 2011. február 21-én hétfő 18:00-19:00 óra között tartja pótbeiratkozását a Barátság Kulturális Központ 6-os termében.
Balettiskolát indít Százhalombattán Issovits István.
A harmincnégy éves táncművész két éve költözött városunkba. Igényes szakmai műhely kialakítását tervezi, amely időről időre fellépési lehetőséget is biztosítana a növendékeknek.
Az EuróPAS díjas balett-táncos a fővárosban nevelkedett, első osztályos korától, a legnevesebb mesterektől tanult néptáncot, számos szólóversenyt nyert. Az Állami Balettintézetben diplomázott, az akkor kísérleti jelleggel indított néptánc-színházi tánc tagozat első évfolyamán tanult. Az elmúlt tizenöt évben Markó Iván társulatával, a Magyar Fesztivál Balettel járta a világot, most pedig saját álmát szeretné megvalósítani: egy balettiskolát saját koreográfiákkal, előadásokkal, díszletekkel és jelmezekkel.
Úgy gondolja, Százhalombatta ideális helyszíne lenne a megálmodott iskolának, hiszen gyönyörű, modern színházteremmel rendelkezik.
Korábban négy évig oktatott már a Fesztivál Balett Újpesti központjában. Akkori tanítványai szinte valamennyien bekerültek a balettintézetbe, a legtöbbel a mai napig tartja a kapcsolatot. Ezt a munkát szeretné folytatni Százhalombattán, ahol egyelőre az óvodás nagycsoportos kortól az általános iskola hatodik osztályáig várja a gyerekeket.
Balett stúdiójában művészi színvonalú klasszikus balettet és modern táncokat tanulhatnak a növendékek, akik számára rendszeres fellépési lehetőséget is biztosítani szeretne a BKK-ban, a Művészetek Palotájában, illetve a Nemzeti Táncszínházban. Elképzelése az, hogy saját koreográfiákat mutatnának be saját gyártású jelmezekben és díszletekkel, hogy a gyerekek ne csak a tánc, hanem a közös alkotás örömét is megismerjék, otthonosan mozogjanak a színpadon, ha pedig később úgy döntenek, hogy művészi pályát választanak, minden alapképzettségük meglegyen hozzá.
Számos koreográfiaötlete van, de időről időre jeles vendégművészeket is meg szeretne hívni a stúdióba, mert úgy véli, ez is hozzátartozik a magas színvonalú oktatáshoz. Nem titkolja, hogy hosszabb távon egy saját társulat létrehozása is foglalkoztatja.
A balett mindennek az alapja, de – mint mondja – a több rétegű képzés sikeresebb elhelyezkedést tesz lehetővé a táncos pályán. Emellett úgy véli, azoknak a gyerekeknek is sokat nyújthat egy professzionális tánciskola, akik nem akarnak hivatásos táncosok lenni, hiszen tartást, önbizalmat kapnak, ami hozzájárul a sikerükhöz, bármibe is fogjanak az életben.
/forrás: Hitrükör/













































